Hol volt, hol nem volt…

2014-ben egy nyári estén, két íjász elhatározta, hogy létrehoznak egy olyan baráti kört, ahol rendszeresen hódolhatnak az örömíjászat szenvedélyének. Így is lett, csak a néhány barát helyett jóval nagyobb közösség szerveződött köréjük, mint gondolták.

A társaság létszáma folyamatosan nőtt, az összetartó erő megmaradt, így ki kellett jelölni az irányt, hogy a társaság merre haladjon tovább. A hivatalos utat választva 2015. októberétől egyesületi forma segíti a csapat céljainak a megvalósítását. Az Egyesület Alapszabálya »

Ennyit a mesés bevezetőről 🙂

Céljaink:
A sport és a hagyományőrző íjász sportág fejlesztése, népszerűsítése minden korosztály részére, utánpótlás nevelés. Sportversenyek, bemutatók szervezése és rendezése, különös tekintettel az íjászatot népszerűsítő rendezvényekre. Az Egyesület tagjainak hazai versenyeken való részvételének biztosítása. Edzőtáborok szervezése. Az ifjúság kulturális, közösségi és sportszellemű nevelése, oktatása. Magyar nemzeti értékek, hagyományok feltárása.

Rólunk:
Jelenleg 32 fő a taglétszámunk, de egy-egy kültéri “össznépi” rendezvényen a hozzátartozókkal együtt ennél nagyobb létszámú társaság jön össze. A várva várt rendszeres edzések mellett, íjász bemutatókon, lövetéseken, versenyeken való részvétellel, vagy a nagyobb hagyományörző rendezvényekre (Ópusztaszer, Bugac) egész napos, bográcsos-családi kivonulással erősítjük a közösség baráti kötelékeit. Vannak száraz edzéseink is, amikor letesszük az íjakat és batyus finomságok mellett beszéljük meg a közeledő feladatokat, tennivalókat, illetve osztjuk meg egymás közt a hétköznapi élményeinket, bánatainkat. Egyesületünkben három generáció képviselteti magát, a 9 évestől a 65 éves korig, akiket az íjászat szeretete köt össze. Bár néha úgy érezzük az íjászat csak ürügy, hogy egy emberi csapathoz tartozhassunk…

Büszkén mondhatjuk, hogy két tagunk is van, akik a Magyar Íjász Szövetség által szervezett Level 1 íjászoktatói tanfolyamot elvégezték. Ez nagy segítség egyrészt a tagjaink részére, akiknek szükségük volt a fejlődéshez további elméleti és gyakorlati löketre, másrészt az íjász tanfolyamunk megfelelő színvonalát is grantálja. Ha valaki szeretné kezdeményezni felvételét az Egyesületünkbe, akkor mindenek előtt el kell végeznie az íjász tanfolyamunkat és sikeres záróvizsgát kell tennie. A tanfolyam ideje elegendő arra, hogy mindkét félben lehetőséget hagyjunk a szimpátia kialakulására és a döntés meghozatalára, melyet követően a leendő tag már kellő tudásszinttel csatlakozhat a rutinosabb íjász közösséghez.

Életképek: